J U R A

a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos lapja



A "JURA" elnevezésű kari folyóirat első száma tehetséges és törekvő fiatal oktatók, köztük különösen Dr. Szécsényi László kezdeményezésére, a Kar akkori dékánja, Dr. Kengyel Miklós támogatásával 1994 áprilisában jelent meg.

Az első öt évfolyam füzeteiben számos kitünő tanulmány, ismertető cikk és más hasznos közlemény látott napvilágot. 1999-ben azonban Dr. Szécsényi László hivatalos távolléte és egyéb körülmények folytán sajnos a megjelenés szünetelt. A Kari Kiadói Bizottság indítványa alapján Dr. Ivancsics Imre dékán úr megbízásából megváltozott összetételű Szerkesztőbizottságra, valamint a főszerkesztőre és szerkesztőre hárul az a feladat, hogy szervezzék a lap újabb számainak előkészítését és rendszeres megjelenését.

Törekvésünk arra irányul, hogy - csekély módosításoktól eltekintve - a folyóirat kialakult szerkezeti rendszerében a Kar oktatóinak és esetenként más szerzőknek azokat a tanulmányait és egyéb írásait publikáljuk, amelyek érzékeltetik érdeklődésük és kutatásaik tárgyköreit, számot adnak eredményeikről és hasznos kiegészítő ismereteket nyújtanak a hallgatók képzettségének bővítéséhez és más olvasók érdeklődésére is számot tartanak.

Kívánjuk, hogy folyóiratunk a jelzett megtorpanás után az első évek lendületét, tematikus és tartalmi gazdagságát igényesen és eredményesen folytassa. Reméljük, hogy e célkitűzés jegyében a "JURA" élénkíti az oktatók tudományos munkásságát, szélesíti publikációs színterét, mélyíti a hallgatók és más olvasók társadalmi, politikai és jogi szemléletét, fokozza a felmerülő problémák iránti érzékenységét, erősíti szakmai fogékonyságát és gyarapítja ismereteit.


A   J U R A   szerkesztősége

7. évf. 2. szám
7. évf. 1. szám

Studium
Colloquium
Forum
Ad hoc
 
     
     
impresszum :: felhasználási feltételek :: elérhetőség